Mária zarándoklat

Hitünk elmélyítésében és Krisztus keresztáldozatának mélyebb megértésében segítette diákjainkat a lelki nap, melynek keretében a prohászkások tagozatonként vettek részt szentmisén és jártak keresztutat március 26-án.
A legkisebbek a karmelita templomban imádkoztak keresztutat, majd megismerkedtek Kármelhegyi Boldogasszony illetve a skapulláré történetével.
A felsősök és a gimnazisták napja hasonlóan alakult, de hely szűke miatt felváltva vettek részt a programokon. Mindkét tagozat az újvárosi Urunk színeváltozása templomba zarándokolt, ahol Dr. Lukácsi Zoltán plébános atya mutatott be szentmisét és ismertette a kegyhely és a templom történetét. Zoltán atya bíztatta hallgatóságát, hogy problémáikkal bátran forduljanak az Újvárosi Segítő Szűzanyához, hisz számtalan csodás gyógyulás és csoda történik a kegyképhez kapcsolódóan napjainkban is. A liturgia végeztével közösen imádkoztunk Újvárosi Segítő Szűzanya kegyképe előtt.
A lelki nap másik célja a Jézus szenvedéséről való megemlékezés, keresztúti ájtatosság elvégzése volt. Diákjaink a Nagyboldogasszony-székesegyháztól indulva az osztályfőnökök és a hittantanárok vezetésével járták végig a Dunakapu téren, a Széchenyi téren és a Bécsi kapu téren is átvezető keresztutat.
A keresztút-járás minden állomásán egy-egy rövid elmélkedés felolvasásával, imával és énekléssel emlékeztünk meg Krisztus Golgotára vezető útjáról. Bízunk benne, hogy a közösségben szerzett élmény segít elmélyülni a megváltás misztériumában.
Nagy Mónika Rita
tanárnő








