ÜZEMLÁTOGATÁS A DUNAKILITI DUZZASZTÓMŰNÉL

Március 25-én, pénteken a 2021/22-es tanév második üzemlátogatását (az első a bőnyi hőközpont megtekintése volt) valósítottuk meg a Megújuló Energiaforrások Programunk keretében. A létesítmény teljes felújítása még nem fejeződött be, a jövőben kisebb erőműként is hasznosítják, jelenleg folyik a turbina beépítése.
A résztvevő 41 diák és 2 kísérőtanár számára iskolánk alapítványa (útiköltség) és az Észak-dunántúli Vízügyi Igazgatóság (bemutató, vezetés) biztosította a kirándulás ingyenességét. Külön köszönet ezért Nagy Csaba intézményvezetőnek és Sütheő László műszaki igazgatóhelyettes úrnak, az ÉDUVIZIG részéről.
A tanulók 7 osztályból, a 9., a 10. és a 11. évfolyamról verbuválódtak össze, fegyelmezetten és érdeklődően kapcsolódtak be a programba.
Cseh Miklós úr volt a vezetőnk, aki a félig elkészült látogatóközpont nagy térképe előtt vázolta fel hallgatóinak a Bős-Nagymaros vízlépcső rendszer rövid történetét, valamint a Szigetköz vízpótló rendszerének a működését, amelynek a duzzasztómű és a fenékküszöb az alapja.
Ezután kisebb túra árán közelítettük meg és tekintettük meg az említett fenékküszöböt, amely 4 m-es szintesést idéz elő a Duna medrében. Visszasétáltunk a gáthoz, áthaladtunk a koronáján, alattunk 25 m mélységben tajtékzott a víz. Betekinthettünk a ritkán használt hajózsilip csatornába, majd 100-nál is több lépcsőn ereszkedtünk le a gát alatti szervízfolyosóba, ahol meglehetősen hideg volt a klíma és a szivárgó vizek elvezetésére szolgáló kis csatorna vájatában sokak örömére, mások félelmére egy varangyos békára bukkantunk.
A monumentális építményről ráláthattunk a szlovák-oldali víztározóra és az elterelt Dunára is.
Hazafelé is Mosonmagyaróváron át (buszos városnézés), az 1-es főúton haladtunk a Zonnenbusz kényelmes autóbuszával.
A fizika órákon a továbbiakban is lesz szó (júniusban környezetvédelmi órák) a megújuló energiaforrásokról, azok előnyeiről és hátrányairól. A Megújuló Energiaforrások Program kirándulásain a tanulók testközelből ismerkedhetnek meg ezen problémákkal és felnőttként bizonyára jobb, alaposabb rálátásuk lesz az energiaellátással kapcsolatos kérdésekre, eseményekre.
Szabó György















