Prezentációs verseny

Április 26-án rendeztük meg a gimnazisták számára prezentációs versenyünket angol és német nyelven. Több évre visszanyúló hagyomány ez a típusú megmérettetés iskolánkban, csak sajnos a covid miatt két év kimaradt. A diákoknak párokban kellett három percben bemutatni egy különleges foglalkozást. Érdekesebbnél érdekesebb hivatások kerültek feldolgozásra, így például víz alatti pizzafutár, sellőlány, kutyatáp kóstoló, hivatásos alvó vagy sorban álló, csak hogy néhányat említsek a legfurcsábbak közül.
Angol nyelvből 14, míg német nyelvből 17 pár indult. A zsűri több szempontot is figyelembe vett a végső sorrend kialakításánál. A választékos szókincs és nyelvhelyesség mellett értékelték a magabiztos előadást, a kiejtést és kreativitást. Angol nyelvből Matondo Diambu Péter és Szabóné Török Anett zsűriztek, németből pedig Bódis Rita és Soósné Koppi Ágnes tanárnők választották ki a három kiemelkedő produkciót. A legjobbak 10.000 Ft, a második helyezettek 6000 Ft, és a harmadik helyen végzettek 4000 Ft értékű Árkád vásárlási utalványt kaptak, amit Nagy Csaba igazgató úrtól vehettek át. A diákok lelkiismeretesen felkészültek a versenyre, amelyben segítségükre voltak tanáraik is.
Az alábbi tanulók értek el helyezést:
Angol nyelv
1. Helbert Ryan – Gombos Bendegúz, 10.I (Vidáné Zalka Klára)
2. Nagy Luca – Kubovics Zsuzsanna, 9.H (Niederland Zsófia, Vidáné Zalka Klára)
3. Visi-Szalai Borbála – Gombos Luca, 9. H (Niederland Zsófia, Vidáné Zalka Klára)
Német nyelv
1. Varga Klára – Böröczky Hanna, 9.I (Kojnok Adrienn)
2. Füredi Bence – Mózes Maja, 9.I (Kojnok Adrienn)
3. Babos Katalin – Tolnai Virág, 10.I (Hajszán Mónika, Maschler Ágnes)
Gratulálunk valamennyi résztvevőnek és tanáraiknak egyaránt!
Botosné Mészáros Krisztina
Idegen nyelvi munkaközösség vezetője





















































