Kaptunk egy nagyon inspiráló meghívót, Gabitól, aki a Mindszenty Iskolát erősíti.
Íme:
„Kötelességünk-e védeni a környezetet? Mik az akadályai annak, hogy változtassunk az életmódunkon? Lehet-e ma olyan viszonyunk a természethez, mint amilyen az eleinknek volt? Fenntartható-e a falusi társadalmakban felhalmozott tudás és a paraszti kultúra környezettudatos értékeinek van-e ma létjogosultsága? Vagy a felgyorsult fogyasztói társadalmakra más sors vár? Megérett-e az emberiség a pusztulásra?
Vitaszínházi előadásra hívjuk azokat, akiket érdekel a környezetvédelem témája, és szívesen gondolkodnak együtt másokkal erről a témáról.”
Minket bizony érdekel a környezetvédelem!
Így hát egy igen erős csapattal 7. H-tól a 11.N-ig összesen huszonketten felutaztunk Budapestre, átvágva a Vérmezőn és a Várhegyen, a Mátyás templom és a Halászbástya mellett elhaladva jutottunk a Corvin térig, ahol a régen Budai Vigadó, ma Hagyományok Háza áll.
Az épület lenyűgöző, mindannyiunknak új volt. A kedves fogadtatás után megismerkedtünk a vitában részt vevő másik társasággal is, ők a zalaegerszegi Mindszentyből érkeztek.
A vitaszínházi előadásban jelenetről jelenetre járunk körül egy témát. A jelenet után elhangzik egy tételmondat, kérdés, amely kapcsán mindenkinek állást kell foglalnia az egyik vagy másik térfélen helyet foglalva. És jön a vita: ti miért ültetek ide? És ti miért ültetek oda? Érvek és ellenérvek hangzanak el, egyeseknek megváltozik az álláspontja, térfelet váltanak…
A vitaszínház nem „megúszós” műfaj! Mindenkit kimozdít a komfortzónájából.
Nagyon jó volt a legnehezebb kérdésekben is állást foglalni, érveket megfogalmazni, mások érveit meghallgatni, megfontolni! És nagyon jó volt minden egyes vitás kérdés kapcsán meghallgatni a szakértő hozzászólást: mi a válasza erre a kérdésre a hagyománynak, a népi kultúrának?
Ez a vita igazán inspiráló volt!
Az előadás után elsétáltunk az Apród utcába, ahol Semmelweis Ignác szülőházában rendezték be a róla elnevezett Orvostörténeti Múzeumot. A kiállításon belül megtekintettük az eredeti bútorokkal berendezett Semmelweis emlékszobát is. Itt, a múzeum udvarán helyezték örök nyugalomra Semmelweis Ignácot, aki hatalmas harcot vívott, hogy életeket mentsen.
Nyáry Krisztián írja róla: „Semmelweis Ignác nem volt elmebeteg, csak szenvedélyesen ragaszkodott az igazságához. Kellemetlen ember volt, hiszen az orvostársadalom számára kellemetlen tanokat hirdetett. Családja és kollégái elárulták, utódaik pedig még több mint száz évig titkolták élete és halála valódi történetét.”
Talán tartozunk ennek a szenvedélyes embernek azzal, hogy tanulunk róla és tőle?
Nagyon szép napot töltöttünk együtt!
Virág például ezt írta:
„Nekem nagyon tetszett!
Maradandó élmény, nem csak a vitaszínház és az érdekes orvostörténeti múzeum, hanem a jó társaság miatt is. Köszönöm szépen az élményt és a lehetőséget.”
Vanessza pedig ezt:
Minden remek volt!! Számomra a vitaszínház volt a legérdekesebb, mindenki olyan szuper dolgokat mondott! A társaság is szuper volt, szerintem ha lesz rá lehetőségünk, hogy ilyesmi programokon vegyünk rész, mindenképp éljünk vele.
