Prohászkások a Forrásponton

Szerző: kezelo2 Közzétéve:

A Prohászka Iskolából csaknem 100 diák és tanár indult útnak szombat délben, hogy részt vegyen az
idei Forráspont rendezvényen, melyet szeptember 17-én rendeztek meg a budapesti BOK
Sportcsarnokban. Az ifjúsági eucharisztikus napon diákjaink együtt imádkoztak, táncoltak, énekeltek
azzal a 3000 fiatal résztvevővel, akik az ország távoli tájairól és a határon túlról érkeztek Budapestre,
hogy Istent dicsőítsék. A délután első megszólalójaként Ivicsics Borit, a fogyatékossággal élő
rehabilitációs szakmérnököt ismerhettük meg, majd a Csillag születik tehetségkutató győztese, László Attila osztotta meg a közönséggel, hogyan segítette a hit abban, hogy zenei karrierje során a jó döntéseket hozza meg. Az énekes által előadott Leonard Cohen-dal, a Hallelujah után Humayer Dávid tanúságtételét hallhattuk, aki megtérése történetével ismertette meg fiatal hallgatóságát. Egy kisfilm segítségével megidéztük a boldoggá avatott Carlo Acutist, aki mindig aszerint mérlegelt: tetszik-e Jézusnak? A fiatalon meghalt milánói srác édesanyja Zoom-beszélgetésben üzent a Forráspont ifjúságának: Carlo példája szerint járuljunk mi is minél többször szentségekhez, hiszen ezek jelentik számunkra ’a mennybe vezető autópályát’. Ezután Fábry Kornél atya, a rendezvény megálmodója szólt a fiatalokhoz és rámutatott az idei rendezvény mottójára: „Örömre hívtál”. A lelkipásztor beszédében arra bíztatott, hogy mindannyian váljunk a szeretet bajnokaivá és ne aggódással, hanem Istenbe vetett hittel legyünk farmernadrágos szentekké.
A rendezvény szentségimádással folytatódott, szentgyónási lehetőséggel. A papírra
vetett bűnöket és imaszándékainkat papírgalacsinná gyűrve szimbolikusan is letehettük
Krisztus keresztjéhez. A szentmisét Erdő Péter bíboros atya mutatta be, aki
szentbeszédében kiemelte a keresztény öröm forrását, az eucharisztiát és arra kérte
hallgatóit, hogy a közös ünneplés után a hétköznapi életbe visszatérve se feledkezzünk
meg Krisztusról, rövid életünkben mindig tudatosítsuk akár egy rövid fohásszal is, hogy
neki szenteljük magunkat. Szép lelki élményekkel, hitben és szeretetben gazdagodtunk.
Hálásan köszönjük a Győri Egyházmegye támogatását, mely lehetővé tette, hogy a
soproni, a kapuvári és a győri egyházmegyei fenntartású intézmények diáksága együtt,
kényelmes különvonattal utazhatott el a Forráspontra.

Nagy Mónika Rita
tanárnő

Kategóriák: Gimnázium