Nyelvek Európai Napja

Szerző: kezelo2 Közzétéve:

A Széchenyi István Egyetem támogatásával a Europe Direct Győr-Moson-Sopron Megye, a
Hatos és Társa Nyelviskola és a Győr-Moson-Sopron Megyei Kereskedelmi és Iparkamara
Kézműipari Tagozata a Nyelvek Európai Napja alkalmából az idei tanév kezdetén is
plakátversenyt és nyelvi  vetélkedőt hirdetett. Egyénileg és 3 fős csapatként is indulhattak az
érdeklődő diákok. Iskolánk tanulói ismét kiemelkedő számban vettek részt e lehetőségen.
A verseny idei témája a Karriertervezés – Milyen jövőt képzelek el magamnak? címet viselte.
A plakátokat a gyerekek szabadon választott technikával készíthették el. A rajzok mellett,
angol feliratok és szövegek is ékesítették a műveket. Kreatív, fantáziadús alkotások születtek.
Szeptember 28-án a Széchenyi István Egyetemen került sor az eredményhirdetésre, melyen
tanulóink méltán kiérdemelték a dicséreteket. Az ezt követő napon, iskolánk idegennyelvi
tantermében gyűltek össze a versenyre benevezett tanulók. Közösen ünnepeltünk, átadtuk a
plakátversenyen való szép számú részvételeikért, lelkes, kitartó munkájukért az elismeréseket
és jutalmakat. A versenyen 74 fő vett részt a város alsó tagozatosai közül és 111 fő a felső
tagozatosok közül. Az első 4 helyezettet nyereményben és jutalomútban részesítették a
szervezők. Intézményünk diákjai közül 2. helyezett: Andrich Heidi és Radnóczi Zsófia lett. 3.
helyet szerezte meg Fésüs Liza és Ozsváth-Klenik Sára. 4. helyen pedig Sásdi Nóra,
Jankovich Liza, Vasadi Mimi csapata végzett. A határidőre beérkező rajzokat a megyei Europe
Direct facebook oldalán is lehetett lájkolni. A legtöbb szavazatot gyűjtő plakátok alkotói külön
nyereményben részesültek: Andrich Heidi, Radnóczi Zsófia 442, Sásdi Nóra, Jankovich Liza, Vasadi
Mimi 233, és Király Dóra, Németh Luca 172 szavazattal zsebeltek be további díjakat. A versenyen
résztvevő további szorgos és kreatívnál kreatívabb alkotásokat készítő diákjaink:
3.a osztály:
 Ősze Regina, Ősze Vivien
 Cselovszki Zsófia, Herold Sarolta
 Ficzere Dániel
 Horváth Zsombor
 Csizmazia Vince
3.b osztály:
 Linnert Zsófia, Nemes Piroska, Radnóczi Anna
 Csamangó Zsófia, Obuczki Anna, Pintér Linda
 Gyarmati Gergő, Horváth András, Pápai Nándor

 Baranyai Lotti, Horváth Lili, Varga Sebestyén
 Bender Máté, Sticz Benedek, Szalay Dávid
4.a osztály:
 Rizsányi Bendegúz, Takács Olivér, Uracs Sámuel
 Kazinczy Péter, Kisházy Máté
 Pohlinger Sára
 Jáky Huba
 Sári Laura
 Erdő Réka, Peidl Adél
 Jáky Zsófia, Völner Kamilla
 Weitner Anna, Zólyomi Lilla, Putz Fanni
 Nagy Domonkos, Farkas-Pohárnok Olivér, Völner Sándor
4.b osztály:
 Hoffer Kende, Jankovich Márk
 Balogh Luca
Minden résztvevőnek köszönjük a munkáját. Büszkék vagyunk diákjainkra. Kívánjuk, hogy
továbbra is érdeklődve és bátran nyissák ki az idegen nyelvek által eléjük táruló kapukat,
hiszen, ahogy a verseny jelmondata is hirdette: ”A holnapoknak minden kulcsa két kezedben
van.”

Bódis Rita
tanítónő

Kategóriák: Általános iskola