Luca napja az alsó tagozaton

December 13-án a Luca-nap hagyományai közül a búza
ültetését váltottuk gyakorlatra. A beültetett cserepet minden
osztály féltőn gondozza majd karácsonyig, így reméljük
minden gabonaszem kikel. A jelképes, bő termés talán
egészségből, szeretetből és békességből is bőséget jelez majd
az új esztendőre.
Szerediné Nagy Gellai Márta
tanítónő
Petőfi 200-Versillusztrációs pályázat A győri Rómer Flóris Művészeti és Történeti Múzeum Petőfi és kortársai Győrben címűkiállítása kapcsán Versillusztrációs pályázatot hirdetett. Különféle kategóriákban lehetettjelentkezni. Alsó tagozaton az illusztráció témája, Petőfi Sándor Anyám tyúkja című verse,felső tagozaton pedig Bővebben...…
„Idén, május 14-én egy hűvös, esős napon gyülekeztek elsőáldozóink a gyönyörűen megújult győri Bazilikában, hogy először találkozzanak az Oltáriszentségben jelen lévő Úr Jézussal. Nagy izgalom kísérte felkészülésüket. Az iskolában buzgón gyakorolták a közös imádságokat, énekeket. Lelkiismeretesen készültek Bővebben...…
Igazán hálásak lehetünk, hiszen Tolnainé Török Ildikó és Sághi Éva tanárnők, valamint Horváthné Dani Brigitta hallgató segítségével, idén is megvalósulhatott a már- már legendás vinyei erdei iskola. Ilyen korán még soha nem jöttünk ki az Bővebben...…