Prohászkás sítábor Katschbergen

Szerző: kezelo2 Közzétéve:

Ahogy minden évben, idén is csodálatos vidékre vitt az utunk a hagyományosan februárban
megtartott sítáborba, amely diákok és tanárok számára egyaránt izgalmas. Február 23-án délelőtt
elérkezett a várva-várt indulás pillanata, 41 prohászkás diák két évnyi kényszerszünet után újra
együtt hódolhatott a síelés szeretetének.
A táborban nemcsak a kezdők, hanem a síelni tudók is számos kihívással nézhettek szembe a
gyönyörű hegyekben. Ebben az évben Karintia egyik legszebb vidéke, Katschberg magaslatai látták
vendégül a prohászkás diákokat.
A szállás körülbelül egy órányira volt a pályáktól, így minden reggel gyors készülődés és reggeli után foglaltuk el helyünket a buszban. A közös beszélgetések, társas- és kártyajátékok, a közös szaunázás igazán színessé tették az estéket. A táborok mindig jó alkalmat adnak új barátságok kötésére és jó közösséget kovácsolnak.
A kezdő síelők külön oktatóval próbálhatták ki ügyességüket a kék, majd később már a piros pályán.
Míg Magyarországon enyhe idő volt, addig a hegyekben elkelt a sínadrág és kabát, főleg az utolsó
napon, amikor -15 fokban, de szikrázó napsütésben élvezhettük a pályákat. A kezdő síelőknek bizony
sokszor meggyűlt a bajuk a havas „hullámokkal”, a haladók viszont óriási távolságokat és csodálatos
pályákat járhattak be.
Meglepődtünk, hogy milyen sok magyarral találkoztunk például a szálláson is, ahol a valószínűleg
magyar származású chef-nek köszönhetően nem csak magyar, de annál finomabb ételeket kaptunk.
Bernard Slade szavaival élve: „Jövőre, veled, ugyanitt!”. Azt hiszem, mindannyiunk nevében
kijelenthetjük, már várjuk a következő évi sítábort. Reméljük, akkor is ugyanannyi izgalmat és
élményt tartogat majd, mint idén.

Nagy Luca és Póczik Dorka
10. H

Kategóriák: Gimnázium