6. b osztály Budapestre látogatott

Március idusának másnapján a 6. b osztály ellátogatott a nemzet fővárosába. Először a Steindl Imre tervei alapján megépült csodaszép Parlamentet tekintettük meg. A Szent Korona körül Boldogasszony anyánkat kértük, hogy védelmezze továbbra is hazánkat. A vezetett sétánk után még ajándékban is részesültünk. Az országgyűlés épületének bejárása után ellátogattunk a Magyar Bővebben……

Szerző: kezelo2 | Közzétéve: telt el a közzététel óta

ARANYESŐ A MEGYEI RAJZVERSENYEN

Az idei tanévben 18. alkalommal rendezték meg a Cziráki Lajos megyei komplexképzőművészeti tanulmányi versenyt. A versengést idén is a Győri Tánc- és KépzőművészetiÁltalános Iskola, Szakgimnázium és Kollégium bonyolította le. A legkisebbek – ahagyományokhoz híven – idén is illusztrációkat készíthettek, különféle technikákkal,versenyzőnként egy-egy önálló tablót létrehozva.A 5-6. évfolyamosok egy természeti formát Bővebben……

Szerző: kezelo2 | Közzétéve: telt el a közzététel óta

Segíteni jó

A 9. I osztály a közelmúltban elhatározta, hogy az iskola által képviseltszellemiséget a gyakorlatba ülteti át.Választásunk a győri hajléktalanok megsegítésére esett. A városbantöbb helyen is találkoztunk velük.A hideg időben nagyon örültek a meleg takaróknak, a ruhaneműknekés a tartós élelmiszernek. Beszélgettünk több nehézsorsúembertársunkkal, akik megosztották velünk történetüket,nehézségeiket. Elmondták, hogyan kerültek ebbe Bővebben……

Szerző: kezelo2 | Közzétéve: telt el a közzététel óta