Segíteni jó

Szerző: kezelo2 Közzétéve:

A 9. I osztály a közelmúltban elhatározta, hogy az iskola által képviselt
szellemiséget a gyakorlatba ülteti át.
Választásunk a győri hajléktalanok megsegítésére esett. A városban
több helyen is találkoztunk velük.
A hideg időben nagyon örültek a meleg takaróknak, a ruhaneműknek
és a tartós élelmiszernek. Beszélgettünk több nehézsorsú
embertársunkkal, akik megosztották velünk történetüket,
nehézségeiket. Elmondták, hogyan kerültek ebbe az élethelyzetbe, és
miért találnak nehezen kiutat.
Örültek a váratlan adományoknak és a kedves szavaknak, néhányan
közös képet is készítettek velünk.
Valóban jó volt érezni, hogy a keresztény gondoskodás milyen jót
tesz mindenkinek, még annak is, aki adja!
,,Bizony mondom nektek, amit a legkisebb testvéreim közül eggyel is
tettetek, velem tettétek” (Mt 25, 40)
Gede Patrícia
9. I

Kategóriák: Gimnázium