Interaktív óra a múzeumban

Szerző: kezelo2 Közzétéve:

A néphagyomány április hónapját Szent György havának nevezi, és e hónap 24.
napjától, sárkányölő Szent György ünnepétől számítja az igazi tavasz kezdetét, mely ősi
pásztorünnep volt.
Régen – az állattenyésztéssel foglalkozó emberek – az időjárástól és a legelők állapotától
függően ez idő tájt hajtották ki a jószágaikat a téli szálláshelyekről, ekkor történt a pásztorok,
béresek megfogadása, vagy a juhbemérés. Sőt, számos hiedelem és népszokás is kapcsolódik
ehhez az ünnephez, melyekről Csillag Veronika múzeumpedagógus mesélt az 1. a osztályos
diákoknak.
Megtudtuk, hogy a kihajtás napját gonoszjáró napnak tartották, melyen a boszorkányok
és más rontók tevékenységére lehetett számítani. Az állatok kihajtásához használt vessző vagy
zöld ág szolgált a rontás elhárítására. Gyakran előfordult, hogy a marhákat láncon, tojáson
hajtották keresztül, ugyanis a néphit szerint ettől a jószágok olyan erősek lesznek, mint a lánc
és olyan kerekdedek, mint a tojás.
A foglalkozás alkalmával maradandó élmény volt, hogy a gyerekek kezükbe vehették a
juhászok faragott pásztorbotját, evőeszközét, kulacsát, sőt megszólaltathatták a gulyások kürtjét
is. Köszönjük az érdekes interaktív órát!


Szakszné Gelesz Erzsébet

tanítónő

Kategóriák: Általános iskola