Raxalpe 2023 – három évszak bűvöletében…

Szerző: kezelo2 Közzétéve:

Raxalpe 2023 – három évszak bűvöletében…

A száguldó idő tartott elénk tükröt, amikor felidéztük, hogy iskolánk természet iránt fogékony hegyi vándoraival – és néhány szülővel – immár több mint hat éve, hogy legutóbb megvetettük lábunkat a Semmering és a Schneeberg között fekvő Raxalpe hatalmas sziklafennsíkján. Mostani túránk legfiatalabb tagjai még meg sem születtek akkor… Ebből született az ötlet, hogy az alpesi kikelethez igazodva egy tavaszköszöntő gyalogtúra alkalmával keressük fel ismét a keleti Alpok egyik szimbolikus hegyét.

Május 20-án kora reggel a város már a felkelő Nap fényébe öltözött, amikor kicsikkel és nagyokkal teljesen megtöltött autóbuszunk kigurult a Duna parti megállóból. Közel háromórás utazást követően érkezünk meg a Rax hegytömbje alatt tavaszi hangulatban fürdőző Hirschwang városka határában lévő Rax Seilbahn alsó állomásához. (A hely nevezetessége, hogy itt épült meg Ausztria első kabinos felvonója, amely lassacskán 100 éves. Természetesen a közel egy évszázad alatt többször is felújították.)

A több mint 1000 méter szintkülönbséget nem egész 10 perc alatt legyűrő felvonó segítségével jutottunk fel az 1545 méter magasan fekvő Rax-fennsíkra, a Berggasthof épületéhez, valamint a mögötte található kilátóteraszhoz, ahol egy teljesen más évszak fogadott bennünket. Innen indultunk el a kb. 12 km hosszú „három évszakos” körtúrára, amelyhez köztes állomásként előzetesen az Otto menedékházat illetve a Neue Seehüttét jelöltük meg. Indulás után a kényelmes kavicsos úton haladva jobb kéz felől a Schneeberg tömb szemben kiemelkedő 2076 méteres Klosterwappen nevű kúpjában gyönyörködhettünk (volna!), ám testközelből tapasztalhattuk meg, hogy milyen hangulat uralkodik egy sűrű felhő közepében… De nem adtuk fel, hiszen amint ezt a bölcs alpesi öregektől megtanultuk, „a hegyekben az időjárás 5 percenként változhat”… Ez a gondolat azután ezúttal is igazolást nyert. 

Az Otto házhoz érve tartottunk egy rövid pihenőt, majd láss csodát, a völgy felől érkező szél kisöpörte egy időre a felhőket. A kilátó terasz mellett délkeleti irányba nekivágtunk a csúcskereszttel ékesített Jakobskogel oldalában futó, embermagasságú törpefenyőkkel körülvett meredek kis ösvénynek. Menet közben egy – egészen messziről érkező – vitorlázó repülő tette tiszteletét előttünk. A széles sziklafallal leszakadó fennsík pereménél jutottunk el túránk „célállomásához”, a Preiner Wand 1783 méteres magasságban állított csúcskeresztjéhez, az ismét tejfölbe burkolózott Preinerwand-Kreuzhoz.  Az emlékképek elkészítésekor egy sziklamászó csoport tagjaival „osztoztunk” a kereszt előtti sziklákon, majd a finom hazai falatok elfogyasztása után a kék jelzésen haladva egy keskeny szurdokban folytattuk utunkat – ezúttal lefelé, a Neue Seehütte épületéhez.

Kiindulópontunk felé visszakanyarodva a Großes Höllental hatalmas sziklafala előtt, a Schneeberggel szemben vezetett bennünket a turistaút, miközben „Tél tábornok” szegődött mellénk. A helyenként 30-40 cm-es hóban egy kis ízelítőt kaptunk a mögöttünk hagyott hónapok időjárásából. A felhők közül „karnyújtásnyi” távolságban újra előbújó 2076 méteres Klosterwappen mutatta, hogy bár néha láthatatlan, időközönként azért letekint a környező vidékre. Amikor a délután második felébe kanyarodott óránk mutatója, ismét megpillantottuk az Ottohaus épületét. Újra a menedékházhoz érve az időjárás sejtetni engedett valamit az alpesi kikelet varázslatos világából. Az éles kontúrokkal ránk mosolygó hegyormok remek díszletet biztosítottak túránk utolsó szakaszához.

Miután a csoportunk részére fenntartott mindkét „járat” leért a völgyállomásra, elbúcsúztunk a Raxtól, buszra szálltunk és elindultunk hazafelé. Útközben többen már megfogalmazták, hogy ide vissza kell jönnünk…

Marek Péter

tanár

Kategóriák: Prohászka