Nyolcadikosok búcsúztatása

Főtisztelendő Dávid atya! Tisztelt Igazgató Asszony! Kedves
Tanáraink, Szüleink és végül, de nem utolsó sorban kedves Diáktársaim!

Az elmúlt hetekben és napokban még az iskolapadban ültünk és vágtuk a centit, számoltuk
vissza a napokat, várva, hogy mikor állhatunk végre itt az évzárón, a ballagásunkon. A mai
napon azért vagyunk itt a templomban, hogy hálát adjunk, búcsúzkodjunk és ünnepeljünk.
Ahhoz, hogy őszintén hálát tudjunk adni, szükség van a visszaemlékezésre. Ezért most, ha
nem haragszotok felidéznék néhány emléket az elmúlt éveinkből.
Osztályunk nagy része nyolc évvel ezelőtt lépett be először a Prohászka Apáca utcai ajtaján.
Furcsa, kicsit bizonytalan érzések kavarogtak akkor bennünk, kicsit hasonlóak, mint most.
Akkor a szüleink rábíztak minket tanítóinkra, akik elkezdtek bevezetni minket az írás, az
olvasás és a számok világába. Segítettek minket, hogy mind jobban megismerhessük a
minket körülvevő világot és az ekkor még szürke és félelmetes épületet egy barátságos
hellyé varázsolták számunkra.
A felső tagozatba lépve aztán nagyobbak lettek az elvárások felénk. Az új tanárok új
kihívások, új helyzetek elé állítottak minket és új célokat adtak nekünk. A sok újdonságban
egyre inkább éreztük azt, hogy közeledünk a felnőtté válás felé. Ezeknek az új elvárásoknak
a teljesítésében nagy segítségünkre voltak osztályfőnökeink: Kati néni és Péter bácsi.
Azonban épphogy megszoktuk a felső tagozat újfajta légkörét, már el is érkezett a hetedik
osztály, amikor a korábbiakhoz képest új csapatként indultunk újra. Osztályunk egy része
más iskolában folytatta útját, másik része pedig a Prohászka kisgimnáziumába ment
továbbtanulni. Mi pedig, akik itt maradtunk az általános iskolában, azt a kihívást kaptuk,
hogy egy új közösséggé alakuljunk. Komoly szükségünk volt ekkor egymás támogatására,
hiszen a két osztály sokban különbözött egymástól. Felértékelődtek bennünk egykori
kapcsolataink, de sikerült új barátságokat is kötnünk. Visszatekintve erre a két évre úgy
érzem, az osztály egyes tagjainak sikerült olyan mély barátságot kötniük egymással, hogy
azok valószínűleg az iskolaváltás után is megmaradnak.

Örömmel emlékezünk vissza az osztálykirándulásokra, a lelkigyakorlatokra. Azokra az
élményekre, amelyek segítettek minket, hogy mind jobban megismerjük egymást és hogy
kicsit ki tudjunk lépni az iskola falai és szabályai közül. Különösen nagy élmény volt
számunkra az idei év mosonmagyaróvári osztálykirándulása és a pannonhalmi lelkigyakorlat.
Jó volt, hogy el tudtunk búcsúzni egymástól és az iskolánktól és kicsit lélekben is le tudtuk
zárni ezt a nyolc évet. De szeretettel emlékezünk vissza az iskola falai között eltöltött időre
is. A csínytevésekre az órákon, a nagy fogócskázásokra az egykori általános iskola
épületében, a rafinált puskázásokra, amikkel olykor sikerült kijátszanunk tanáraink
figyelmét.
A sok pozitív dolog mellett vissza kell emlékeznünk kicsit a nehézségekre is, hiszen akkor
tudunk őszintén hálát adni az itt töltött időnkért, ha erre is visszagondolunk. Sok gyötrődést
okoztak az iskolai számonkérések, a témazárók, nyelvi vizsgák, ahol szellemi erőnk
legjavára volt szükségünk. Vissza kell emlékeznünk a fájdalmas búcsúra is, amit hatodik
osztály végén kellett megélnünk, a korábbi közösségek szétszakadására.
Most lélekben idehelyezzük ezt a nyolc évünket az oltárra. Köszönjük Istennek a
kegyelmeket, amiket adott az évek során és hálát adunk, hogy a nehézségek idején is
érezhettük segítségét és támogatását.

Kedves ballagó osztálytársaim, most egy kicsit hozzátok szólnék!
Egy igazán fontos lépés az őszinte hála megéléséhez a köszönetnyilvánítás. Most egy kicsit
tekintsetek körbe itt a bazilikában és nézzétek meg, hogy kik azok, akik támogattak és
segítettek minket a tanulmányaink során.
Először tekintsünk szüleinkre és egy rövid pillantással köszönjük meg nekik azt a sok
támogatást és féltést, amit tőlük kaptunk.
Majd tekintsünk osztályfőnökeinkre Péter bácsira és Kati nénire, tanárainkra, nevelőinkre,
akik az iskolán belül igyekeztek nem csak tanítani, de nevelni is minket. Köszönjük nekik a
sok-sok türelmet és bátorítást, amit kaptunk.

Végül nézzünk körbe itt a bazilikában és tekintsünk osztálytársainkra, az itt jelenlévő
barátainkra, akik mint kortársaink velünk együtt küzdve segítettek minket a mindennapok
nehézségeiben.
Kedves jelenlévők, osztálytársaim!
Az utolsó lépés az őszinte hála megéléséhez a jövőbetekintés. A jövő az újdonsága és
ismeretlensége miatt most még egy kicsit ijesztőnek tűnik számunkra, hiszen a jövő
szeptembert már nem az eddig megszokott épületben, osztályban és tanárok között fogjuk
kezdeni. A jövőbetekintés izgatottsága mellett azonban biztosan tudjuk, hogy a
Prohászkában megélt élmények végig fognak kísérni minket az új iskolában is.
Az élmények és megpróbáltatások, amiken eddig keresztül mentünk ott fognak élni
szívünkben és a jövőbeni nehézségek idején bátran visszagondolhatunk rájuk, erőt és
tapasztalatot merítve belőlük. Ballagó társaink, akik most itt állnak mellettünk, bár jövőre
már máshol fogják megkezdeni középiskolás éveiket, viszont a nyolc év alatt felépített
barátságoknak a helyváltoztatással nem kell, hogy véget érjenek. Az új iskola és az új
osztálytársak mellett mindig szeretettel tekintünk majd vissza egykori általános iskolánkra, a
Prohászkára, valamint egykori osztálytársainkra és tanárainkra és nem felejtjük el azt a sok
jót, amit tőlük kaptunk.
Tavaly mi búcsúztattuk a ballagó nyolcadikosokat, most mi állunk itt búcsúzva iskolánktól.
Tőlük Nagy Gáspár szavaival vettünk búcsút, viszont ezek a szavak most minket erősítenek:
A Káptalandomb s az ősi bástya
még múltján mereng, de jövőbe néz,
mert diák-időnk emlék-palástja
lelkünkre száll, ha szívünk nehéz.
(…)
Évszázadok lángoló hitével
Újítunk már megint követ s rögöt;
tudás és a példa útunkon kísérhet:
Legyünk „mint liliom tövisek között!”

Köszönjük azt a sok értéket, amit a nyolc év alatt kaptunk! Reméljük, hogy elhagyva az
iskolát mi magunk is liliomok tudunk lenni a világ tövisei között!