Egy csipetnyi adventi varázslat Mariazellben

Szerző: kezelo2 Közzétéve:

Egy csipetnyi adventi varázslat Mariazellben

Igaz, hogy csak egy napra szakadtunk el az év végéhez kapcsolódó rohanástól és kötelezettségektől, viszont az Alpok havas hegycsúcsai között csaknem 900 méter magasan rejtőző Mariazell meghitt adventi hangulatából azt hiszem, hogy mindannyian hazahoztunk „egy apró darabot”. Kirándulásunkhoz nemes lelki fűszerként szolgáltak a hófedte házikók és az ünnep fényei épp úgy, mint a karácsonyi dallamok vagy a mézeskalács illata.

December 9-én kora reggel kicsik és nagyok lelkes és a várható élményekre éhes csoportja töltötte meg autóbuszunkat. Napi programunk első állomásaként a méltán közkedvelt Lindt csokoládék hazájába, Gloggnitzba érkeztünk, ahol „velünk nyitották” a gyár mintaboltját. Korai érkezésünk nagyon jó ötletnek bizonyult, mert „tülekedés mentesen” válogathattunk a sok finomság között. A végén örömmel nyugtázhattuk, hogy mindenkinek sikerült megtalálni a számára leginkább kedvelt csemegét.

Magunk mögött hagyva a csokigyárat Mariazell felé vettük az irányt, és ahogy közeledtünk a városka felé, Holle anyó egyre szorgalmasabban rázta a dunyháit. Oly’ annyira, hogy célállomásunktól nem messze lehetőséget kaptunk a hólánc buszra szerelésének gyakorlására is… C’est la vie…

Végül minden gond nélkül „landoltunk”, és elindultunk a Bazilika irányába. A Fő tér felé sétálva észrevétlenül belénk lopta magát az érzelemmel töltött, meghitt, régi karácsonyi hangulat. Már sokan és sokféle módon próbálták megfejteni a városka vonzerejében rejlő titkot, amely miatt advent táján minden évben kirándulók és zarándokok sokasága keresi fel Mariazellt. Hogy kit mi fog meg az itt töltött idő alatt? Talán mindenkit valami más… „Az adventi időszakban igazi porcukorral hintett meseváros”, „a havas lejtők övezte bájos osztrák falu”, „a világ legnagyobb adventi koszorújának látványa”, „a Bazilika orgonájának hangja”, „az advent idején is tülekedésmentes, tüchtig osztrák városka”, „a Pirker mézeskalács illata”, „a varázslatos karácsonyi hangulatot árasztó hagyományos karácsonyi vásár”…

Ezen a napon csoportunknak megadatott, hogy ezeket mind-mind átélhette. Közös programjaink során látogatást tettünk a 300 éves múltra visszatekintő, híres Pirker mézeskalács manufaktúrában, ahol megismerhettük a mézeskalács készítés minden titkát (a recepteken kívül) és még kóstolásra is volt lehetőségünk. Ezt követően a városka központjából induló kabinos felvonó segítségével a közeli Bürgeralpe 1267 méter magas csúcsáról a magasból is megcsodálhattuk Mariazellt és hólepel alatt pompázó, lenyűgöző környezetét.

Leereszkedve aztán a kabinos lifttel, a Nagy Lajos által építtetett és Mariazell jelképévé vált – egykor Mindszenty bíboros nyughelyéül is szolgáló – jellegzetes háromtornyú Bazilikában két magyar zarándokcsoport jóvoltából egy „magyar misébe” is bekapcsolódhattunk egy rövid időre. A teljesen máshonnan érkező kántor szintén honfitársunk volt, így az ő szolgálata által vált teljessé a kép.

Természetesen nem hagytuk ki a városka adventi vásárának hangulatában való elmerülést sem, ahol a környék kézművesei a karácsonyi fénybe öltöztetett Fő téren apró faházaikban árulták hagyományőrző portékájukat. A fiatalabb korosztály a testet-lelket felmelegítő forró puncsot, a sült almát, a finom fánkokat, az „érettebb ifjúság” tagjai pedig a forralt bort is megkóstolhatták.

Bár még szívesen időztünk volna a közelgő Karácsony meghittségét árasztó dallamok és illatfelhő varázslatos világában, azonban lassacskán elérkezett a búcsú ideje. Buszunkhoz közeledve még egyszer visszatekintettünk a Fő tér felett magasodó Bazilikára, aztán bőségesen felvértezve az átélt élményekkel, elindultunk hazafelé.  

Marek Péter 

csoportvezető

Gondolatok a résztvevőktől…

„A Mariazellhez vezető út már magában elkápráztató. Különleges érzés volt megcsodálni a kristálytiszta patakokat és a hó által márványfehérre festett óriási hegyeket.”

„A Pirkerben látott mézeskalács készítése és illata megalapozta a karácsonyi hangulatot. A vásárban fogyasztott forralt bor, puncs és tea felmelegített ebben a hideg időben.”

„A Bürgeralpe csúcsáról nyíló festői kilátás Mariazell városára és az azt körbevevő hegyekre egy kihagyhatatlan érzés. Itt az ember nyugodtnak és felszabadultnak érezheti magát. Bármikor szívesen visszamennénk Mariazellbe.”

„Ez a kirándulás volt a cseresznye a süteményen.”

„Egy szuper, családias hangulatú kiránduláson vettünk részt…. A programok nagyon élvezetesek voltak. A mariazelli bazilika gyönyörű volt kívül és belül is. Szerencsénk volt meghallgatni egy magyar misét! A legjobban a felvonó tetszett, itt a Bürgeralpe-ra vitt fel bennünket, ahonnan gyönyörű kilátás fogadott minket Mariazellre és környékére.”

„Nagyon élvezetes volt a kirándulás. Mariazell hangulatos és gyönyörű az adventi vásárral…”

„Ez egy felejthetetlen nap volt, mindenki nagyon jól érezte magát! Nagy örömöt jelentett a kiránduláson való részvétel. Nemcsak a jó hangulat, a jó csapat miatt, hanem mert itthon jövünk rá arra, hogy milyen jó volt ott lenni, átélni azt, ami nem minden nap adatik meg!”

Kategóriák: Gimnázium