Tiltott gyümölcs a tudás fáján

Tiltott gyümölcs a tudás fáján

Tudásellenesség a köbön

Amikor Ádám és Éva történetét a tudás fájával megismertem, nagyon felháborodtam azon a mélységes tudásellenességen, ami a szövegből éreztem kiáradni. Nem érdekelt, hogy a történetet írója valóságos esemény leírásának vagy példabeszédnek szánta, engem a tudás = bűn képlet zavart, és váltott ki hatalmas ellenkezést. Először azon akadtam ki, hogy Isten tiltja a tudás megszerzését (megtiltja, hogy egyenek a tudás fájáról), azaz Isten ki akarja zárni az embereket valamilyen jó dologból!  Nem tetszett az indoklás sem, miszerint azért tiltja, nehogy egyenrangúak legyenek Vele! (Ha esztek a fa gyümölcséből, olyanok lesztek, mint az Isten!) Isten talán vetélytársat lát az emberben? Isten fél a tudással rendelkező embertől? Miért? Talán mert a tudás által az ember fölébe kerekedhet Istennek, vagy legalább is egyenrangúak lehetnek? Miért kell a tudást, mint kincset féltékenyen őrizni?  Különösen aljas dolognak éreztem azt, hogy amikor az első emberpár mégis eszik a tiltott gyümölcsből, Isten keményen megbünteti őket. A tudás bűn lenne, ami büntetést érdemel? Sőt, a tudás megszerzése lenne a legsúlyosabb bűn, maga az ősbűn, minden más bűn gyökere? Lesújtó véleményem volt a Biblia Istenéről, mert ki akar zárni minket a tudásból, aljas indokból akadályozza a tudás megszerzését, végül meg is bünteti azt. Ilyen Istenből én NEM kértem!

A félreértés

Sokkal később ismertem fel, hogy mennyire félreértettem ezt a bibliai történetet, mely teljesen mást szeretne mondani a tudásról, mint amit a fentiekben vázoltam! Ma már tudom, hogy a „tudás” szó az, amit másképpen értelmeztem, mint az a szerző, aki kb. 3000 évvel ezelőtt leírta ezt a történetet. (Ma már persze azt is tudom, hogy valójában nincs a Bibliában olyan kifejezés, hogy a „tudás almája”, csak gyümölcsről van benne szó. A gyümölcsből a közbeszédben lett alma, egy latin szójátéknak köszönhetően. Ezért használom a „tudás almája” helyett a „tiltott gyümölcs” kifejezést.)

Tiltott gyümölcs=Tudomány?

Számomra a tudás szó az ismeretet, tudományt jelenti, mindazt, amit az iskolában tanulunk. De ebben a történetben nem erről van szó.  A szerző sem feltételezi Istenről, hogy megtiltaná a világról szóló ismeretek megszerzését, hiszen ezekkel tudunk boldogulni az életben. Már abban az ókori világban sem lehetett meglenni például elemi matematika nélkül. A mezőgazdaság megkívánta az élettani, a naptár a csillagászati tudást, hogy a többiről ne is beszéljünk. Isten sem akkor, sem most nem tiltja az ismeretek bővítését, a tudományok művelését, sőt, értelmet, észt kaptunk Tőle erre a célra, azért, hogy ezzel is szebb és jobb legyen a világ. A tudással, mint minden mással, élni szabad, de visszaélni TILOS!

Tiltott gyümölcs = Ismeretekre alapozott döntési képesség?

Egy lépéssel közelebb jutunk a szöveg valódi értelméhez, ha észrevesszük, hogy a Biblia szövegében a tudás inkább döntési, mérlegelési képességet jelent. De még most sem értjük, hogy miért nem tetszik ez Istennek, hiszen kisebb –nagyobb döntéseket életünk majdnem minden percében meg kell hoznunk.  Vigyek-e esernyőt?  Megvegyem-e ezt a házat? Beoltassam-e magamat? Melyik iskolát válasszam?  Döntenem kell, és alapos mérlegelés, háttérismeretek kellenek, hogy megfontolt, jó döntést hozzak. Isten nem kívánja tőlünk, hogy eszetlenül, gondolkodás nélkül menjünk bele bölcs döntést igénylő élethelyzetekbe, s így éljük le az életünket! De akkor mi az a ”tudás”, amitől Isten eltilt minket?  

Tiltott gyümölcs = Ismeretekre alapozott erkölcsi döntés jó és rossz között?

A fa, amiről tilos enni az első emberpárnak, nem egyszerűen a tudás fája, hanem a jó és rossz tudásának a fája.  A jó és a rossz az erkölcsi világ teljességének két egymást kizáró véglete.  Az embert legfőképpen az teszi emberré, hogy erkölcsi lény, ismeri a jót és a rosszat, és képes választani közülük. Az ember vagy teszi a jót, és kerüli a rosszat, vagy fordítva cselekszik.  Az emberiség minden eddigi nemes hagyománya, kultúrája azt tanítja, hogy a felismert jót követni kell, a felismert rossztól el kell fordulni. Isten is ezt súgja az ember szívébe. Lehetetlen, hogy Isten megtiltaná a jó és rossz felismerését, megkülönböztetését, és a tudatos döntést valamelyik mellett, hiszen olyannak alkotta meg az embert, hogy szabadon dönthet jó és rossz között, de vállalnia kell döntése következményeit is. De ha ez így van, akkor nincs értelme a jó és rossz tudását tiltani! Még mindig nem világos, hogy mi is pontosan az a tudás, amitől eltiltja Isten az embert.

A valódi válasz                                                   

„Jaj azoknak, akik a rosszat jónak mondják, és a jót rossznak!”  Izajás próféta kiáltja az Úr üzenetét kortársainak Krisztus előtt 700 körül, de mondandója ma is érvényes. Csak be kell kapcsolni a TV-t, csak fel kell menni az internetre, és megfigyelhetjük, hogy (a jó tartalmak mellett) trendinek állítják be azt, amit ép ésszel nem sokra tartanánk, vagy éppen kerülnénk, és maradinak mutatják be azokat, akik a valódi emberi értékek mellett állnak ki. Az emberiség történetét végigkíséri az a tény, hogy rengeteg ember a jót rossznak kiáltja ki, a rosszat pedig jónak hazudja. Másokat tévútra csal, magát pedig felmenti, hiszen csak a „jót” tette, nem a „rosszat”. Az ember képes erre az aljasságra, képes arra, hogy megfordítsa a jót és a rosszat. Önhittségében képes arra vetemedni az ember, hogy ő határozza meg önhatalmúlag, hogy mi a jó, és mi a rossz. Ettől a gyümölcstől tilt, ettől óv Isten, hogy nehogy belekóstolj! Mert először mámorító, hogy mi mondjuk meg a frankót, mi mondjuk meg, mi a jó és mi a rossz, kényünk-kedvünk szerint, de aztán szembe jön a valóság, és nagyot koppanunk.

A szerző szándéka

Az ismeretlen szerző, aki ezt a történetet Isten sugalmazására leírta, ugyanazt látta, tapasztalta, amit Izajás próféta, hogy az ember bizony hajlamos felcserélni a jót és a rosszat. Tudatában volt, hogy ez nem csak a jelenben probléma, már ősidők óta tart, és a jövőben sem lesz másként, s minden embert megkísért. Ennek a sajnálatos jelenségnek keresi a végső okát. Ez a végső ok nyilván az emberiség történetének kezdeténél keresendő, és minden emberre kiterjedő ok. Ezért szerepelteti a szerző  Ádámot és Évát, hiszen ők az egész emberiséget képviselő, kezdeteknél jelenlévő ősszülők. A szerző (és a háttérben Isten) nem természettudományos leírást akart adni a kezdetekről!  A szerző egy húsbavágó lelki, erkölcsi probléma gyökerét kutatja, és Isten segítségével meg is találja!  A probléma gyökere az, hogy az ember saját magát, saját vágyait, szándékait, céljait tekinti a legfőbbnek, ezzel gyakorlatilag Istennel  egyenlőnek tekinti magát, s  ezért dönt saját maga a jóról és a rosszról. Az édenkerti jelenet nem történeti valóság, de példabeszédszerűen rávilágít egy mélyebb, szellemi valóságra:

Az emberiség Isten helyett saját magát választotta! Saját magát tette Istenné, legfelsőbb fórummá a valódi Isten helyett. Nemcsak az ősszülők, hanem mindenki!  Ennek a következményeit szenvedjük el a kezdetektől fogva a világtörténelem korszakain át a legvégső időkig.

Ha életünkben a valóságos Istent nem vesszük figyelembe, s magunk vagyunk magunk számára a legfőbb mérce, elveszítjük a valóságos Isten által felkínált valódi ajándékokat, elveszítjük az igazi boldogságot, amit Édenkertként mutat be példabeszédében a bibliai történet szerzője.

Braunsteiner Péter

tanár