Március 15. az óvodában
Szerző: kezelo2 Közzétéve:
Március 15. az óvodában
„Az ünnepléshez ünneplőbe öltözünk. Ez azonban nem a legjobb ruhát jelenti, hanem azt a
lelkületet, ahogyan ezekre az ünnepi percekre magunkat is felkészítjük és a gyerekeket is hozzászoktatjuk.” (Czárán Eszter)
Mind a négy csoportban ez az ünnepi készülődés egy picit máshogy zajlott. A hét első felében
nemzeti ünnepünkről, a márciusi forradalomról hallhattak gyermekeink. Megbeszéltük, hogy
azokra emlékszünk, akik elhatározták, hogy megpróbálnak tenni valamit a hazáért, hogy jobb
legyen a magyar embereknek, boldogabban élhessenek. Elmondtuk nekik, milyen fontos az
összetartozás, milyen jó, hogy mi itt az óvodában egy közösséghez tartozunk.
A Gyöngyvirág csoportban a gyerekek Tordon Ákos: A mézeskalács huszár című meséből
kiindulva csákót hajtogattak és mézeskalácsot sütöttek. A gyerekek elkészíthették saját
várukat, aminek tornyára magyar zászlót tűztek ki.
Margaréta csoportban magyar nemzet színeiből álló tulipánokat festhettek kiscsoportosaink.
Fontos pillanata volt a megemlékezésnek, hogy a 3 évesek meghallgatták a magyar himnuszt
is, ami sok kisgyerek számára már ismerős volt. Öröm volt látni, hogy csendben-szívre emelt
kézzel hallgatják az imát, ami fokozta a gyerekek közösséghez való tartozását.
A Napraforgó csoportban kokárdát készítettek a nagycsoportosok, közben pedig megbeszélték
mi a jelentése a kokárdán található színeknek. (Piros-erő, fehér-hűség, zöld-remény)
Nefelejcs csoportban versekkel és dalokkal is készültek az ünnepre. Indulókat hallgattak és
énekeltek. Meneteltek, doboltak, felvonultak „katonásan”.
Ezen a napon mindenki az ünnephez méltó ruhában érkezett, és a hagyományokhoz híven,
minden óvodás a kézzel készített kokárdát ajándékba kapta, melyet méltón viseltek.
Nagy István, óvodánk “Pityu Papája”, aki a IX. gróf Nádasdy Ferenc Hagyományőrző Huszár
Bandériumnak tagja lóháton, huszárruhában színesítette ünnepi készülődésünket. A
gyerekeknek nagy élmény volt, hogy nem csak a mesékben, hanem most élőben is
találkozhattak huszárral. Megnézhették ruházatát és ami a legnagyobb élmény volt a
számukra, hogy megsimogathatták és felülhettek Tücsök nevű lovára. Pityu papa látogatását
közös imával fejeztük be.
Köszönöm Istenem szép magyar hazámat,
Erdőt, mezőt, hegyet, napsugaras tájat.
Ahol megszülettem, ahol gyermek lettem.
Ahol a csillagok ragyognak felettem.
Amen.
Kövér Panna
óvodapedagógus