Röplabda torna Kapuváron
Szerző: kezelo2 Közzétéve:
Röplabda torna Kapuváron
Március 22-én a kapuvári Páli Szent Vince Katolikus Gimnázium szervezésében került lebonyolításra az a középiskolai lány röplabda torna, amelyen iskolánk csapata is meghívottként vehetett részt. Miután – különböző külső tényező miatt – már évek óta elmaradt számunkra a sportághoz kapcsolódó versenyzési lehetőség, ezért nagy örömmel tettünk eleget az invitálásnak.
Amint Bíró Péter igazgató úr köszöntő gondolataiból kiderült, első ízben, ezzel együtt hagyományteremtő szándékkal szervezték meg ezt a tornát.
Az iskolánkat képviselő lányok remekül szerepeltek, és az igazán izgalmas, kiélezett pillanatokat sem nélkülöző játszmákat és mérkőzéseket követően végül a 2. helyen végeztek.
Marek Péter testnevelő tanár









