Csiga-Biga Óvodás Fesztivál
Szerző: kezelo2 Közzétéve:
CSIGA-BIGA PALOTA ÓVODÁSOK ÖSSZMŰVÉSZETI FESZTIVÁLJÁN VETTEK RÉSZT ÓVODÁSAINK
„Amit csak hall a gyermek, könnyen elfelejti.
Amit lát is, már inkább megjegyzi.
De amiben Ő maga és tevékenyen részt vesz,
az bizonyosan bevésődik az emlékezetébe.”
(Kodály Zoltán)
Óvodánkban fontosnak tarjuk a tehetségígéretek felfedezését és gondozását. Az életkori
sajátosságokra is figyelünk, így a szervezett tevékenységek mellett megfelelő időt biztosítunk
a szabad játékra, amelynek kiemelt szerepe van egy kisgyermek életében. A pedagógus
feladata a szeretetteljes, biztonságot nyújtó légkör megteremtése, ahol önfeledten, elmélyülten
játszhat, tevékenykedhet, alkothat az óvodás, akár társaival közösen, vagy saját élményeire
támaszkodva. Már korai időszakban jelentkeznek a tehetségre utaló jelek: képesek könnyen és
gyorsan megtanulni egy-egy verset, mesét, és szívesen vállalkoznak arra, hogy elő is adják
azokat. Fejlett finommozgás, esztétikai érzék, kreativitás jellemzi őket alkotás közben. Egyes
gyermekek ritmus- és ütemérzéke kiemelkedő, bonyolultabb mozgásformákat is könnyen
elsajátítanak.
Nagycsoportos óvodásaink mindig izgatottak lesznek, amikor egy pályázatra készíthetnek
rajzokat vagy verselhetnek.
A Generációk Művelődési Háza 2024. április 13-án rendezte meg a Csiga-Biga Óvodás
Fesztivált, ahol a Gyöngyvirág csoportból Antali Ambrus, a Napraforgó csoportból Pap
Csermely Ida és Vörös Júlia Katalin egyéni versmondással képviselte az óvodánkat. Mind a
három gyermek előadása megragadta a kicsik és nagyok figyelmét is.
Szintén a fesztivál keretén belül meghirdetett rajzpályázatra 82 alkotás érkezett be, melyből
tízet díjaztak a zsűritagok. Óvodánkból a Napraforgó csoportos Csizmazia Boldizsár
lovardáról készített rajza is bekerült a legjobb 10 alkotás közé.
Az elismerő szavak, a dicséretek, a taps, az ajándékok, pozitív megerősítésként a gyermekek
önbizalmát fejlesztik, ami a csillogó szemeikben és mosolyukban is megmutatkozott.
Szívből gratulálunk nekik és nagyon büszkék vagyunk rájuk!
Pacsuta-Nagy Renáta
óvodapedagógus