Bronzérmes prohászkások az Európa-bajnokságon
Szerző: kezelo2 Közzétéve:
Bronzérmes prohászkások az Európa-bajnokságon
2024. július 1-5. között rendezték meg az U16-os női kézilabda nyílt Európa-bajnokságot a svédországi Göteborgban. A serdülő válogatottnak ez volt az első világversenye, amelyről a fiatalok bronzéremmel a nyakukban térhettek haza. Büszkék vagyunk arra is, hogy három prohászkás diák játszott a tornán. Takács Maja (9. H), Körmendi Lara (9. H) és Flaskár Emma (10. N) tanulók.
Olvassuk, mit mondanak a lányok:
Takács Maja csapatkapitány:
„Mindenki nevében elmondhatom, hogy hatalmas megtiszteltetés magyar válogatott kerettagnak lenni egy világversenyen! Sőt nekem plusz az, hogy mindezt csapatkapitányként élhettem meg. Az elmúlt három hét nagyon kemény volt mindenki számára, mind a csapat-, mind a stábtagoknak. Úgy gondolom, hogy az elért eredmény mutatja, hogy mindenki kiadott magából mindent. Nagyon jó volt látni a csajokon, hogy mindenki izgatott volt már a nyílt Európa-bajnokság miatt. Az elsődleges célunk az EYOF-ra való kvalifikáció volt, ami sikerült is. A következő lépcsőfok a legjobb négy közé jutás volt. Azt hiszem életem eddigi
legizgalmasabb és legeseménydúsabb mérkőzését játszottuk a franciákkal, amikor a négy közé kerülés volt a cél. Sikerült megnyernünk a meccset, ami mindenkinek egy nagy öröm volt a svéd vereség után. Sajnos Svájcot nem tudtuk felülmúlni az elődöntőben, de úgy gondolom, hogy amit ez a csapat megtett a bronzmérkőzésen az nem mindennapi! A lányok hatalmas tűzben égtek és nagyon jó volt látni az örömöt, amikor végre biztossá vált, hogy a bronzérem minket illet. Úgy gondolom, hogy jó tanulság volt mindenkinek ez az Európa- bajnokság. Jó eredményt értünk el, sokat tanultunk mind a vereségekből, mind a győzelmekből és garantálom, hogy ezt később kamatoztatni tudjuk majd! Végül, de nem
utolsó sorban szeretném megköszönni a stábnak, az edzőknek, hogy ott voltak velünk és együtt éltünk meg minden pillanatot, segítettek nekünk mindenben. Valamint köszönjük a sok jókívánságot és a szurkolást mindenkinek!”
Körmendi Lara kapus:
„Ez az Európa-bajnokság volt az eddigi legnagyobb verseny, amin részt vettünk és nem sok választott el minket a döntőbe jutástól. A csoportmérkőzéseket sorra nyertük, mindenki a maximumot hozta ki magából a pályán. Egy csapatnak kevés rosszabb érzés van, mint utolsó másodpercben kapott góllal veszíteni. Nekünk viszont sikerült két ilyen meccsből is felállni és tovább küzdeni egy csapatként és megmutatni, mi van bennünk. Így győztük le a franciákat és értünk fel a dobogó harmadik fokára. Nagyon büszke vagyok a csapatra, ez a három hét még jobban összekovácsolt minket! Rendkívül hálásak vagyunk az edzők és stábtagok
munkájáért.”
Méltó helyre kerültek az iskolai jó tanuló, jó sportoló díjak. Gratulálunk az elért eredményhez!
Kis Katalin
9. H osztályfőnöke