„Szélről legeljetek,…”
Szerző: kezelo2 Közzétéve:
„Szélről legeljetek,…”
A gyermeki kíváncsiságot, érdeklődést felkeltő, hangulatos múzeumpedagógiai foglalkozáson
vehettek részt az 1. b osztályos kisdiákok. A Fruhmann ház vendégei lehettünk, ahol Csillag
Veronika múzeumpedagógus kalauzolta el osztályunkat a jeles napok és hagyományok
mentén a régi, paraszti világba. Tettük mindezt úgy, hogy közben, amikor csak lehetett, dalra
fakadtunk, énekszóval hívtuk elő azt a gazdag ismeretanyagot, mely napjainkban már sajnos
kiveszőfélben van.
Betekintést nyerhettünk a Szent Mihály napjához tartozó szokásokba, az állattartók sokszor
oly fáradságos munkájába, megismerhettük, sőt még kézbe is vehettük eszközeiket.
Katalin és Erzsébet napjain keresztül pedig eljutottunk egészen az adventi várakozás
pillanataihoz.
Mendikálással zártuk ezt a csodálatos délutánt, szívünkben, lelkünkben ráhangolódva a
Megváltó megszületésére.
Horváth Ildikó
tanító







