6. a osztály lelki napja

Szerző: kezelo2 Közzétéve:

December 19-én, csütörtökön a 6. a osztályos diákjaink lelki napon vettek részt
Tarjánpusztán. A nap lelki programjait a Parázs csoport szervezte. A következőkben Nagy
Kármen 9. osztályos tanuló élménybeszámolóját adjuk közre:


Ezeknek a napoknak a megtervezése és megvalósítása a parázs csoport feladata. Ha jön egy
lelki nap már hetekkel előtte összeülünk ötletelni és fejben összerakni hogy is lehetne a
legjobb és legeredményesebb és emlékdúsabb egy ilyen nap. Minden korosztálynak külön
lelki napot állítunk össze, szem előtt tartva azt, hogy minden osztály más és más. A
szervezők, megkapják előre, mi lesz a témája az adott lelki napnak és erre építjük fel az
egészet.
A hatodik osztályosok témája a hála volt. Ezeknek a lelki napoknak az állandó helyszíne
Tarjánpuszta. Na de, magáról a lelki napról: mivel tudtuk nagyjából mennyi energiára
számíthatunk, szerveztünk egy napindító csapatjátékot, hogy akinek energia túltengése volt,
itt meg tudott tőle szabadulni. Nem tévedtünk, kellett is ez a kis játék. Aztán amikor már
mindenki kellőképp kimozogta magát, kis csoportokra osztottuk őket és elmeséltünk nekik
egy példabeszédet a háláról. Ahogy észre vettük mindenki leszűrte a lényeget. Aztán
elkezdődött a főbb része a napnak, a kis csoportos beszélgetések. Ezeken a beszélgetéseken
kérdések alapján közelítjük meg még pontosabban a témát. Hagyunk időt a válasz
átgondolására és elmélkedésre, elcsendesedésre is. Miután ezeket átbeszéltük, közösen
imádkoztunk és mivel időnk engedte hagytunk időt, hogy magukba tudjanak nézni és
beszélgetni Istennel. A napot egy dicsőítéssel zártuk, együtt énekeltünk és zenéltünk a
templomban. A dicsőítés után adtunk lehetőséget a résztvevő gyerekeknek, hogy megosszák
élményeiket a napról. Nagyon értékes gondolatokat, meglátásokat hallhattunk tőlük. Ezek a
megosztások sokat jelentenek számunkra, hiszen ebből látjuk meg igazán, hogy jól végeztük-e
a munkánkat, hogy sikerült-e átadni az eltervezett üzenetet.
A lelki napok szerintem egyaránt szuperek mind annak, aki tartja és akinek tartják, ugyanis
olyan témákat dolgoz fel, amin a mai rohanó világban az ember nem gondolkodik el minden
nap. Megmaradva a hála témájánál, egy ember akár diák akár felnőtt, hányszor gondol bele
abba mennyi mindenért lehet hálás, és mennyi olyan dolog van, ami valakinek meg sem
fordul a fejében mekkora érték is valójában, mert míg valakinek magától értetődik, addig a
másik csak vágyódik rá. Erre a legjobb idézet: „Az egészség a korona az ember fején, de csak
a beteg láthatja azt.” És ez mennyire igaz, amíg az ember számára természetes, nem gondol
bele a hiányába, de amint nincs, egyszerre tudja értékelni és hálás is tud lenni érte. Egy ilyen
lelki nap alatt például egy ilyen és ehhez hasonló témákat tudunk mélyebben érinteni és
szerintem ez nagyon hasznos dolog, mert ilyenkor sokminden átértékelődik az emberben.


Nagy Kármen 9. N

Kategóriák: Általános iskola