„Diákdiri – év osztálya választás”

Szerző: kezelo2 Közzétéve:

Idén második alkalommal került megrendezésre iskolánkban az „Év osztálya“ választás. A 11.
évfolyam szállt versenybe ezért a kitüntetésért, valamint a különdíjakért a „Legjobb
kampány“ – 11. I, a „Legjobb kisfilm“ – 11. N, és a „Legjobb tánc“- 11. H kategóriában.
Ebben a három napban a gimnáziumi órák közti szünetekben megteltek a kampányoló
osztályok termei a diáksággal, együtt játszottak, ettek-ittak. A diákdirit megkoronázó díjátadó
egy sulibuli keretein belül valósult meg, ahol a zenéé és a közös szórakozásé volt a főszerep.
Köszönjük az érintett osztályoknak, hogy ilyen színvonalas műsorral, kampánnyal készültek,
bemutatták filmes kreativitásukat és az osztály közös táncát is. Örömmel tapasztaltam, hogy a
közös készülődés, a lelkes ötletelés tovább erősítette az osztályok összetartozását.

Gede-Czéhmester Regina DÖK vezetőtanár

Kimondottan jól éreztem magam a diákdirin, nagyon sokat segített az osztály
összekovácsolódásában. Úgy gondolom nagyon sok időt és energiát beleölt mindegyik
osztály, és mindenkinek nagyon jóra sikerült mind a tánc, film és kampány. Bár az első nap
nehezen indultak meg a dolgok egész jól belelendültünk a végére. Sajnos nagyon gyorsan
eltelt ez a hét pedig még nagyon sok ötletünk lett volna, amit megvalósíthattunk volna, ha
rendelkezésünkre állt volna elegendő idő. A záróbuli is jóra sikeredett. Összességében én
nagyon élveztem, és szerintem ezt elmondhatom jó pár osztálytársam nevében is.

Polák Gergő 11. I

Január 28-30. között a 11. évfolyamosok megkezdték kampányaikat a diákdiri 1. helyezéséért.
A három osztály a szünetekben változatos programokat kínált a termeikbe látogatóknak.
Arcfestés, nassolni valók, fotózkodás, chilievő verseny, limbó és sok minden más várta az
érdeklődő alsóbb és felsőbb éveseket. A 11. évfolyam nyereményjátékaiban a diákok
feleletmentesítő kuponokat, valamint értékes utalványokat nyerhettek. Január 30-án, a
kampány utolsó napján a versengő osztályok előadták műsoraikat. Elsőként filmjeiket
vetítették le, majd bemutatták táncaikat, ezeket követte a szavazás, majd az esti disco keretein
belül az eredményhirdetés. A legjobb film díját a 11. N, a legjobb kampányét a 11. I, a
legjobb táncét a 11. H nyerte el. A diákdiri nyertese végül a 11. H osztály lett. Szívből
gratulálunk nekik!

Gede Patrícia 11. I

Már az év eleje óta nagyon vártuk a kampányhetet, hiszen nekünk a 11. évfolyamnak ez volt
az év legizgalmasabb hete. Nagyon sok előkészülettel járt, de az osztályban mindenkinek
megvolt a saját maga feladata. Hosszas várakozás és készülés után végre eljött a hét, amire
már mindenki várt és végre elkezdhettük a kampányt. Az osztályunk 3 napig minden
szünetben szuper hangulatot varázsolt, valamint sok finomsággal és érdekes programokkal
várta a diákokat. Az utolsó napon előadtuk a táncot és bemutattuk a kisfilmünket, amiért az
eredményhirdetésen oklevelet is kaptunk. Eseménydús, élményekkel teli hét volt, ami nagyon
jól összehozta az osztályunkat. Minden osztálynak gratulálunk, hiszen mindenki fantasztikus
volt. 

11. N

Sziasztok, mi vagyunk a 11. Horror! Több hónap felkészülés után eljött a megmérettetés ideje,
hogy bebizonyítsuk, hogy mi vagyunk a legjobb osztály. Megkezdődött a kampányhét, ahol a
11. évfolyam minél változatosabb programokkal próbálta elnyerni a szavazók bizalmát. A mi osztályunk sushival, kávéval, kuponokkal és finomságokkal igyekezett emelni a kampány
színvonalát, és elnyerni a szavazók szimpátiáját. A kampány tovább erősítette az osztályban
az összetartozást és a szeretetet, így biztosan kimondhatjuk, mi egy nagy család vagyunk. A
sok evés-ivás, szórakoztató feladat mellett a tánc gyakorlása sem szünetelt. A sok munka
meghozta a gyümölcsét, ugyanis még a legjobb táncért járó díjat is bezsebeltük. A hét utolsó
napján elérkezett a buli ideje, ahol kihirdették az eredményt, miszerint megnyertük az Év
osztálya címet. Ezúton is köszönjük mindenkinek, aki a 11. H osztályra szavazott.

11. H

Kategóriák: Gimnázium