1927. április 2-án halt meg Prohászka Ottokár püspök
1927. április 2-án halt meg Prohászka Ottokár püspök
Budapesten az egyetemi templom szószéke alatt díszes koszorút és emléktáblát láthatunk. Nagyböjti lelkigyakorlatos beszéde közben, április 1-jén, itt érte agyvérzés Prohászka Ottokárt, a tudós püspököt.
Prohászka utolsó két napjának szinte minden eseményéről készült valamilyen följegyzés. A szemtanúk számára, utólag a hősies halál felől tekintve a kisebb részletek is nagy jelentőségűvé váltak. Például feljegyezték, hogy a beszéd előtt a püspök kérésére a “Közelebb, közelebb Uram hozzád” kezdetű dalt játszotta a kántor.
Az utolsó prédikációt emlékezetből többen feljegyezték. Mindegyik beszámolón átüt a drámai történés döbbenete. Most mégsem ezekből szeretnék idézni, hanem csak kettő, a püspökre annyira jellemző szép képet a beszédből, Dr. Csapodi István orvosprofesszor naplója szerint:
“Isten felé orientálódom, és azután feltétlen hódolattal borulok eléje, és vele élek, vele szenvedek…Budapest terein és a Vérmezőn a sok kis fűszál napról-napra zöldül chlorophyl hatására a napsugárban. Tetszik tudni, hogy egy kis fűszálnak, ha öntudata volna, akkor boldogan látná, hogy neki 140 millió kilométer távolságból jár a Nap energiája. 140 millió kilométer távolságból dukál neki! Nekem a Végtelen kegyelmei járnak, mert az Isten szeret engem!…
Ha elektromos áramok keringenek egy vasdarab körül, úgy rendeződnek el a részecskéi, hogy a patkószeg a sarkcsillag felé fordul, belekapaszkodik. A mi lelkünk a végtelen Istenhez fordul és Őbelé kapaszkodik…”
Beszéde közben egyre rosszabbul lett. Nagy unszolásra végül engedte magát levezetni a szószékről. A Központi Szeminárium vendégszobájában fektették le. Az orvos eret vágott. A kifolyó vért az ott szolgáló nővérek gézzel feltörölték. Ezt a püspök tisztelői azóta ereklyeként őrzik.
Másnap április 2-án Prohászka püspök elhunyt. Csernoch János hercegprímás így írt a halott püspöktársról:
„Prohászka a magyar papság örök mintaképe marad az alázatosságban, az Isten dicsőségéért és a lelkek üdvéért önzetlen buzgóságban. Soha kitüntetésért nem vágyott, sőt azt elhárította. Mint egyszerű presbyter lépett a püspöki trónra, amikor … a magyar nemzet egységes lelkesedése tőle azt az áldozatot elvárta, hogy püspökséget vállaljon. Mint püspök is megőrizte igénytelen szerénységét. A törtetést, irigységet, támadást és az éles kritikát nem ismerte. Fölényes szelleme nyugodtan trónolt a magasságban, s onnan örülni tudott mindenki sikerének. Sértések és fájó kritikák nem értek föl hozzá. Föltétlen engedelmességet tanúsított elöljárói iránt. Életének egyetlen célja volt az Isten dicsősége és a lelkek üdve.”
Reményik Sándor:
Szószéken
Prohászka püspök emlékezetére
A halál aznap azt súgta neki:
A szószéken ma nem állsz egyedül,
A szószéken ma én állok veled,
És amikor legjobban tündököl,
Elmetszem szavad aranyfonalát.
Ő visszanézett napsugár-szemével
A néma szónok éjsötét szemébe:
Jól van, halál, ma ketten prédikálunk –
De harmadiknak Isten is beszél.
- április 1.
Makó Zsolt
tanár
