Szépművészetis kalandozások

Szerző: kezelo2 Közzétéve:

Szépművészetis kalandozások

A vizuális kultúra fakultációs diákokkal és a rajzszakkörös növendékekkel indultunk
december 11-én, korán reggel Budapestre. Úticélunk a Szépművészeti Múzeum volt.


A Múzeumban tárlatvezetéssel tekintettük meg „Az öröklét őrei – Az első kínai császár
agyagkatonái” című időszaki tárlatot.


A több mint egy évezredet átfogó kiállítás középpontjában a világ leghíresebb régészeti
leleteinek egyike, a kínai terrakotta hadsereg és az első kínai császár kora áll.


Kína első császára, akit Csin Si Huang-tiként ismer a történetírás tizenhárom évesen, a Kr. e.
3. század derekán került az egymással hadakozó hét kínai királyság egyikének trónjára, hogy
hódításai révén néhány évtized múlva már egy hatalmas birodalom felett uralkodjék.
Birodalma a Csin-dinasztia kora Kína egyesítését, megerősödését és felemelkedését jelentette.
A Kr. e. 210-ben elhunyt uralkodót városnyi méretű sírkertjében temették el, amelynek
építésén 33 éven át többszázezer ember dolgozott. A sírkomplexum számos sírt foglal
magába, melyek központi részébe a Kínai Birodalom kicsinyített mását is felépítették.  A
császársír központi része máig feltáratlan, de a sírkertben számos sírt kiástak már a kínai
régészek az elmúlt 50 évben. Ezek legismertebbje a Kína első császárának sírját őrző,
életnagyságú terrakotta katonákat felvonultató hadserege, melynek figuráira 1974-ben találtak
rá a környéken kutat ásó földművesek.


Izgalmas volt találkozni a közel háromezer éves életnagyságú figurákkal, s a kor fontos
szertartási tárgyaival és jelképeivel.

A kínai kiállítás után még kalandozhattunk a Múzeum állandó kiállításaiban. Bepillantottunk az egyiptomi, a klasszikus görög-római és a reneszánsz és barokk kiállításokba is.

Hazafelé indulva a városligeti karácsonyi vásárba is tettünk egy rövid kitérőt, majd fáradtan,
de élményekkel, tudással gazdagodva indultunk haza.


Értékes, különleges nap volt, melynek során közelebb kerültünk egymáshoz, az egyetemes
kultúrtörténethez, s leginkább az ókori Kína varázslatos világához.

Pintérné Gergics Ágnes szaktanár

Kategóriák: Gimnázium