„Szenvedélyes szeretettel szeretni” Varga László atya beszélgetett fiataljainkkal
Szerző: kezelo2 Közzétéve:
„Szenvedélyes szeretettel szeretni”
Varga László atya beszélgetett fiataljainkkal
Március 20-ra különleges ajándékot készített nekünk Isten. Varga László püspök atya érkezett
az iskolába, aki a Parázs közösség egy részével, egy gimnáziumi osztállyal és néhány
pedagógussal találkozott és beszélgetett, egy kincsekkel teli másfél órában.
Laci atya-ahogy mindenki hívja-, a saját tapasztalatát osztotta meg, először arról, hogy milyen
utat járt be az imában, hogyan tanulta meg komolyan venni és életre váltani az evangélium
szavait és hogyan ismerte meg Istent a csendben. Majd arról, hogy Isten hogyan kötötte össze
őt a bűnőzökkel, a sérültekkel és a szegényekkel, hajléktalanokkal, mindazokkal, akiknek a
létezéséről sem akarunk tudomást venni.
Megkérdeztük a fiatalokat, mik azok a gondolatok, üzenetek, amik a leginkább megérintették
őket, amit a legfontosabbnak gondolnak magukkal vinni. Ezeket mondták:
„Amikor elmesélte, hogy a hajléktalanokkal neki az volt a tapasztalata, hogy nekik az esett a
legjobban, hogy a nevükön szólította őket. Tehát, hogy emberként kezelte őket és ebbe
belegondolva nagyon szomorú a mai világunkban, hogy rengetegen elsétálunk mellettük,
mintha nem is léteznének, mert sokan félünk tőlük, vagy szimplán nem akarunk tudomást
venni róluk. Ezt nagyon tisztelem Laci atyában, hogy ő ezeknek ellent mondva segített és
segít nekik a mai napig. A másik, ami még nagyon tetszett nekem az a bizalom Istenben, hogy
mennyire rá tudja magát bízni. Mint ahogy elmesélte azt, hogy egy béna férfit befogadott a
plébániára, és hogy nem akarta elvállalni senki a munkát, hogy segítsen Laci atyának a férfi
gondozásában, de Isten megoldotta neki ezt is, hogy ne kellejen egyedül, és mindig küldött
neki valakit/valakiket, aki segített neki ebben a munkában.”
„Az atyának a szavai nagyon megérintettek és sokat gondolkoztam rajtuk. Jó volt, hogy
késztetett minket arra, hogy tiszteletet mutassunk az emberek felé és szeretettel forduljunk
feléjük, bármilyenek is. Számomra a legfontosabb gondolatai azok voltak, amikor a
megtéréséről beszélt. (még meg is könnyeztem) Sokat jelentett nekem ez a beszélgetés,
remélem Laci atya többször is ellátogat még hozzánk.”
„Rájöttem arra, hogy még mennyi mindenben nőnie/fejlődnie kell a hitemnek, hogy Istennek
mindig van terve velünk és hogy soha ne adjuk fel, bízzunk abban, hogy Jézus mellettünk
van, vigyáz ránk. Emellett nagyon megérintett az, ahogyan az atya beszélt a szeretetről, hogy
néha a tisztelet is elég ahhoz, hogy valakinek jót tegyünk. Nagyon hálás vagyok azért, hogy eljött és hogy azok után amennyi mindenen keresztül ment, lángol benne a Jézustól kapott szeretet.”
Tóthné Sasvári Szilvia
tanár



