Óvodások versmondó versenye
Szerző: kezelo2 Közzétéve:
Óvodások versmondó versenye…
A „Virághozó április” címmel meghirdetett versmondó találkozó idén is színes és örömteli
élményt nyújtott a résztvevő gyermekek és óvodapedagógusok számára. A csornai katolikus
óvodában megrendezett hagyományos eseményen intézményünk, a Prohászka Óvoda is
képviseltette magát öt lelkes kis óvodással.
A találkozóra való készülődés izgalommal töltötte meg a gyerekek mindennapjait. Bár az
utazás és az idegen környezet újdonságot jelentett számukra, megnyugtató biztos pontként
szolgált, hogy egyik szeretett óvó nénijük jelen volt az eseményen. Ez a biztonságérzet
hozzájárult ahhoz, hogy a gyermekek felszabadultan vehessenek részt a programokon.
A rendezvényen számos katolikus óvoda képviseltette magát, így a gyerekek új barátságokat
köthettek, és egy igazán vidám, élményekkel teli délelőtt részesei lehettek. A versmondás
ugyan némi izgalommal járt, de a jókedv és az öröm végig kísérte az eseményt. A szervezők
gondoskodtak arról is, hogy a gyerekek sokat játszhassanak, valamint meseelőadásokat
hallgathassanak az ott dolgozó óvodapedagógusoktól.
Külön büszkeség számunkra, hogy a Prohászka Óvodából érkezett öt gyermek kiválóan
szerepelt. A középsős korú Dohanek Soma kiemelkedő teljesítményt nyújtott, és elnyerte az
első helyezést Gyárfás Endre „Zsebre vágom a kiskertet” című versének előadásával. Emellett
nagy büszkeséggel tölt el bennünket Peilóber Flóra, Princzes Adél, Pálmai Blanka és Ganyu
Emma Róza szereplése is, akik bátran és szépen mondták el választott verseiket.
Ez a tartalmas délelőtt ismét megerősítette, milyen fontos szerepe van a közösségi
élményeknek, a hagyományok ápolásának és a gyermekek önkifejezésének támogatásában.
Virágné Bertalan Éva
intézményegység-vezető
